Kezdőlap

A kávé szinte mindenki életének szerves része. Mindenki ismeri, mindenki máshogy fogyasztja… Van, aki azért issza, hogy felébredjen, míg másnak egy desszertet jelent. De valóban tudjuk, mi is az a kávé?

A paksi kávé 2016 nyarán jött létre, mely egyben egy álom megvalósulását is jelentette: a cél egy olyan kávézó létrehozása volt, amely megismerteti az emberekkel az igazi kávét… a kávét, ami nem keserű, aminek ízét nem szükséges elnyomni a cukorral, és amit már sokkal inkább az íze miatt, mintsem a hatása miatt fogyasztunk.

A kávé

Célunk tehát többet között maga a kávé – mint gyümölcs – megismertetése. Kávézónkban lehetőséged van különböző pörkölések közül választani: 100% arabica kávéból készült olasz, újabban pedig már közepes pörkölésű – úgynevezett „full city” blendekből készítjük italainkat, a klasszikus kávét kedvelők számára.

Az utóbbi években nagy fejlődésnek indult hazánk kávékultúrája, és kialakult az ún „újhullámos” kávézó kifejezés, mely sok-sok kávéimádó figyelmét felkeltette. Ezzel rengeteg érdekesség és izgalom jelent meg a kávézásban. Éppen ezért, kínálatunkban világos pörkölésű speciality kávék is szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a kávék kevésbé vannak megpörkölve, s így sokkal jobban kiérezhetők a kávé valódi, gyümölcsös ízjegyei. Gondoltad volna, hogy minden tájegységről származó kávé más-más karakterisztikával rendelkezik?

De ha az espresso technológián kívül más eljárásokat is szívesen megismernél, nálunk erre is van lehetőséged! Léteznek különböző alternatív kávékészítési technikák, melyek által ismét egy másik oldaláról ismerheted meg a kávét. Például megismerkedhetsz a valódi „hosszú” kávéval egy filterkávé formájában, vagy kipróbálhatod akár a dzsezvában készült török kávét is…vagy esetleg az érdekelne, hogy milyen íze van a kávécseresznyének? Akkor készítünk neked egy cascara-teát!

Névjegy

Amennyiben komolyabban érdekel a gasztronómia ezen része és úgy érzed, hogy többet szeretnél tudni a kávé izgalmas világáról, érdemes figyelemmel kísérned minket, hiszen rendszeresen szervezünk ún. workshopokat. Ez jó alkalom lehet egyrészt arra, hogy megismerkedj a többi kávérajongóval, másrészt könnyen ötletet szerezhetsz az otthoni kávékészítéshez.
Történelmünkhöz már hozzátartozik az is, hogy 2017, 2018, 2019 és 2020 években a 10 legkedveltebb kávézó közé választottak minket.
Az eltelt időszakban sikeresen kialakult az is, hogy kávézónk nem csupán a kávéról szól, hanem Rólatok is! Egy igazi közösségformáló hellyé vált: legyen szó akár baráti összejövetelről, akár üzleti megbeszélésről – Nálunk biztosan megtalálod a helyed!

Hírek, események

Búcsúzunk

Évekkel ezelőtt a kávé szeretete és a mindig új kihívásokat kereső énem közös gyümölcseként megnyitottam A Paksi Kávét. A műszaki irányultságom miatt a szakmám annyira nem a közösségről és annak formálásáról szól, viszont mindig is hiányzott, hogy olyan dologban is részt vehessek, amiben ezt meg lehet valósítani. Akkoriban már régi álmom volt egy olyan hely, …

Mindenki rosszul főzi a kávét?

Így használja a kotyogóst, ha igazán jót akar inni. A kotyogóst mindenki ismeri, szinte minden háztartásban megtalálható és sokan használják nap, mint nap. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogyan kell az eszközzel igazán jó kávét főzni. Pedig a titok nyitja egyszerű. http://www.delmagyar.hu/szorakozas/mindenki_rosszul_fozi_a_kavet/2546204/ https://divany.hu/lajfhekk/2018/01/18/gasztro_kave_kotyogos/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Elérhetőség

A paksi kávé Paks újvárosi részén, de a városból bárhonnan néhány perc alatt elérhető, az M6 autópálya Paks Dél lehajtójától pedig 5 perc alatt el lehet jutni hozzánk. Sok és ingyenes parkoló várja az autóval érkezőket, aki pedig busszal jönne, az 1. számú helyi autóbuszjárat megállója 2 percre található.